Első nap

 Tényleg nem kenyerem a panaszkodás, de ha létezik is őrangyal, ma tuti szabadnapos volt.Hónom alatt laptoppal, kezemben egy bögre kávéval, nyugodtan léptem be a tárgyalóba, amikor megláttam az asztalnál Erikát. 

A HR-es kolléganő szomorú bociszemekkel nézett rám, engem meg ott helyben levert a víz. Ezernyi sztorit meghallgattam már a régi kollégáktól, hogy mi ennek a módja. Akkor mindig arra gondoltam, velem ez nem fog megtörténni. Hogy is történne, hisz tizenöt éve dolgozom itt, túléltem már három tulajváltást, ezernyi leépítés hullámot és pár főnökcserét. 

Ahogy ott álltam a szívem kalapálni kezdett és mint egy végső kapaszkodó, még hirtelen átfutott az agyamon, hogy talán csak Erika is szeretne részt venni az éves marketing büdzsé megtervezésében, és a hírlevelek kiküldésének stratégiai kidolgozásában. Azért mert itt ül ebben a tárgyalóban,ahova történetesen engem is hívtak, megbeszélés gyanánt,  még nem biztos, hogy ki akarnak rúgni. Mért ne érdekelhetné a marketing tervem a HR-est, nem igaz?

De aztán kitisztult minden. Így csinálják. Rajtaütésszerűen, hogy esélyem se legyen körbekürtölni, hogy bánnak el velem. Amit nyilván én is akartam, hisz közös megegyezéssel távoztam. 

Én pedig csak álltam ott bénán a laptopommal, és vártam, hogy túl legyünk rajta. 

De nem adják ám egykönnyen a kirúgást sem. Pontos forgatókönyv van arra, hogyan kommunikáljuk ezt kifelé, ha kiléptem az irodából mit mondjak, és mit ne. Hogy kicsi a szakma, jobb ha nem vágom el magam, hisz soha nem lehet tudni. (Gondolom ez valami olyasmit jelenthet, hogy a kirúgás után ne mutassak be minden bunkónak aki alám tett, és ne küldjem el a francba a pénzügyest, aki hat éven át szívatott. ) 

Hosszú percekig magyarázzák, hogy mennyire nehéz ez a fránya gazdasági helyzet, és milyen kegyetlen időket él a cég. És hogy mennyire fáj nekik az egész. Napok óta nem alszanak, mert azon gondolkodnak, hogyan lehetne ezt valahogy máshogy megoldani, de sajnos erre nincs mód. Komolyan, egészen megsajnáltam őket. Végül is tényleg milyen nehéz lesz most nekik nélkülem. Nyilván összeomlik a rendszer hamarosan, hisz nincs még egy olyan profi és tehetséges marketinges, mint én. Fogalmam sem volt miről beszéltek ezután, Erika mondatai tömény masszává olvadtak össze én pedig közben azon gondolkoztam, hogy vajon mit szól majd a családom. Biztos aggódnak majd, minden találkozásunkkor pénzt dugdosnak majd a zsebembe, és elkezdenek gazdag férjeket hajkurászni nekem. 

Mire észbe kaptam, már aláírtam és a pakoltam a motyóm.  Persze azt a bizonyos kirúgós, nagy kartondobozt csak a filmekben osztogatják. Nekem csak egy tesco-s szatyor jutott és egy kölcsön táska. A gépemhez már nem fértem hozzá, amit csak azért sajnáltam, mert voltam akkora barom, hogy ott leveleztem magánügyekben is. 

És hogy még varázslatosabb legyen a napom, a kirúgásomat követő egy órával felhívott az apám, hogy meghalt a nagyi. Bumm. Úgy kell nekem. A nagyi meg fentről kacag gurgulázva, mert ilyesmire is csak ő volt képes. Mindig is jól időzített. 

És hogy mit csinál ilyenkor az ember? Hát leissza magát. De úgy istenesen.