Kedves Naplóm,
Hat helyre küldtem el eddig az önéletrajzom. Minden egyes send gomb után el kell szívnom egy cigit, és azon morfondírozom, vajon ki merjek-e menni wc-re utána közvetlenül. Mert ugye mi van, ha a HR véletlenül belém szeret, azonnal felhív és engem pont a természet hívott először?
Egy érdekes tünetet észlelek mostanában magamon az ideggyengeségen kívül. Erős és akkut kisebbségi komplexussal küzdök, valószínűleg ezért is van, hogy egyetlen ismerősömet sem merem felhívni állásért érdeklődni, lapítok, mint fekália a harmatos fűben.
Biztos mindenkit rúgtak már ki életében egyszer, ha nem, akkor vagy nem dolgozik, vagy még nem jutott el odáig, hogy kirúgják és csak idő kérdése.Ennek ellenére szent meggyőződésem, hogy totál lúzer vagyok, akit megérdemelten küldtek el, és pont ezért maximum utcasepregetésre leszek használható.
Érdekes magamon megtapasztalni, hogyan omlik össze az ember önbizalma pár nap alatt. Az önelégült, szuper magabiztos biznissz vumenből sikerült eljutni a bipolaritás legmasszívabb szintjére. Egy skizofrén őrült kutyafasza hozzám képest.
És hogy mivel kompenzál az ember? Szuper beszámolókkal az ismerősöknek. Ma felhívott egy ex céges haver. Udvarias érdeklődés, mi újság velem, ilyesmi.
Vérprofi voltam. Elmondtam, hogy végre megtaláltam önmagam, van időm úszni és szaunázni járni, fantasztikusakat ebédelni és nagyokat olvasni. Élvezem az életet, kinyílt a világ, ami egyszerűen csodálatos.
Az igazság az, hogy ki sem dugom az orrom, nincs étvágyam, csakis a mirelit a kávé és a cigi megy, és egy mondatot nem bírok olvasni, mert folyton elkalandoznak a gondolataim.
Aztán azt is elmondom, hogy nem adom többé magam a rohadt multiknak, magán vállalkozásba kezdek, már van is pár megrendelőm. És ha egyszer beindul a biznissz….
A valóságban viszont annak is örülnék, ha recepciós lehetnék, nem tudok saját lábra állni és persze híre hamva sincs semmifajta megrendelőnek.
A megjátszott hurrá optimizmussal viszont legalább elérem, hogy ne halljak sajnálkozó hangokat és ne mondják el nekem huszadjára, hogy:
– Tökre irigyellek, nekem nincs egy percem sem…
(anyád)
vagy:
– Á, én nem féltelek! Úgyis megoldod!
(persze. mégis hogyan??)
esetleg:
– Küldd el az önéletrajzod, majd körülnézek jó?
(sohanapján)
Viszont tök jó fej, hogy felhívott, és ez annyira jól esett, hogy el is határoztam, amint felviszi isten a dolgom,(elég egészen minimálisan, komolyan) meghálálom, hogy érdeklődött ebben a sanyarú időszakomban.
Francba az önsajnálattal. Úgy döntöttem, holnap kimegyek a Margit- szigetre futni. Ha már semmirekellő lettem, legalább a fenekem legyen dögös!
Kommentek