Semmi nem történt azon kívül, hogy az álláskeresés miatt két ismerősömet annyira magamra haragítottam, hogy megfogadták, soha többé nem állnak velem szóba.
Nem voltam elég lelkes egy recepciós és egy ruhabolti eladói állás miatt. (Zoob Kati, hát nem érted??)
Nem értek a ruhákhoz és a recepciót pedig meghagynám végszükséglet esetére. Éreztem, hogy sürgősen kell a váltás.
Bár volt azért valami, ami újabban kifejezetten szórakoztatott. Azt hiszem ez valami olyasmi lehet, mint az alkoholistáknak az első pohár ital. Tudják, hogy nem kéne, de nem bírnak ellenállni. Így vagyok én a tévézéssel.
Amíg dolgoztam, soha nem volt időm tévét nézni, ezért fogalmam sem volt, hogy micsoda kincsekre lelhet az ember, miközben kapcsolgat. Voltak ugyanis csatornák, melyeket valószínűleg kifejezetten munkanélkülieknek találtak ki. Mindazoknak, akik ingerszegény környezetben élnek, és szükségük van a sokkolásra. Az egyik kedvencem például a TLC csatorna.
Megtudtam, hogy több száz féle szexuális ferdülés létezik, és mindegyiknek van külön neve is. Van aki az óriás nőkre gerjed, akik különböző videókon úgy tapossák el a makett házakat, mint valami melltartós godzilla. (makrofilía) Van aki arra izgul, ha használt ruhát hord (müzofília) és még sorolhatnám.
Azt is megtudtam, hogy vannak, akiknek olyan egészségügyi problémájuk van, amilyet az épeszű ember nem hisz el. Egy férfinek például több méteresre nőtt a heréje, amire kapucnis pulcsit húzott, így rejtve el az intim testrészt a járókelők kíváncsi szeme elől.
Vagy ott voltak az Amishok, akik titokban szexuális orgiákat rendeztek és ott volt a műsor a bizarr vészhelyzetekről, ahol az orvosok krumplit szednek ki a beteg hátsófeléből vagy vasrudat valakinek a koponyájából. ( Esetleg fordítva.)
De nézhettem pucér túlélőket is az Amazonason, akik egy szál tarisznyában kellett, hogy kibírjanak huszonegy napot. Szörnyülködhettem a több milliós esküvői ruhákon, amelyet a gazdag amerikai lányok úgy vásároltak maguknak, mint más egy kiló kenyeret.
Ez az én kincsesbányám. Titokban falom a műsorokat, mint valami drogos.
Tegnap viszont lebuktam. Beugrott hozzám Shulcz, hogy kicsit felvidítson, hozott egy dvd-t, némi rágcsálnivalót és pár sört. Épp el akarta indítani a filmet, amikor egy rossz mozdulattal véletlenül letörölte a korábban felvett Amcsi cigánylányok esküvője című TLC műsort. Dührohamot kaptam. Olyan pipa lettem, hogy csak dadogtam. Láttam a döbbenetet Shulcz szemén, egyszerűen nem értette, mi történt az ő legjobb barátnőjével.
– Mikor olvastál utoljára?
Váratlanul ért a kérdés. Akkor is mindig szakítottam időt az olvasásra, amikor még dolgoztam. Imádtam olvasni. De amióta nincs munkám, valahogy nem köt le. Folyton elkalandoznak a gondolataim.
– Most mit akarsz ezzel?
Shulcz szigorúan összehúzta a szemét.
– Azt mondtad ráhajtasz az angolra. Jársz valakihez már?
– Mi ez, valami kihallgatás? – kérdeztem sértődötten.
– Csak szeretném tudni, hogy azon kívül, hogy az agysejtidet gyilkolod itthon, van-e más elfoglaltságod is.
– Ugyan már, micsoda egy álszent vagy! Tudd meg, hogy mindenki, aki azt hirdeti nem néz tévét az csak sznoboskodik. Különben is, ez egy ismeretterjesztő csatorna – mutattam új társam logójára a képernyőn.
Shulcz tekintete megváltozott. Kifejezetten vészjósló lett.
– Oké – mondta, majd leült mellém és az ölébe vette a tál chipset.
– Mi az, hogy oké? – kérdeztem gyanakodva.
– Semmi, nézzük a filmet.
Elindítottam, majd egész este azon agyaltam, mit tervel ellenem. Még most is kiráz néha a hideg, ha a bosszújára gondolok. Shulcz nagyon durva tud lenni, ha rászáll valakire.
Napokon belül kiderül…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: