8. szerda – A rózsaszín, a drapp és a szivecskék

Kedves Naplóm.

Ma volt az interjú, leírom az egészet, mert megüt a guta.

Végre készülődhettem a Pinkstarhoz és mivel az elmúlt napokban a barátaim több festő, zöldséges és óvónői állást is rám akartak erőszakolni, éreztem, hogy ezzel a munkával egyúttal a nyugalmam is visszakaphatnám.

Addigra kívülről fújtam mit fogok ott mondani, mivel foglalkoztam, mit veszített a cégem, hogy kirúgott és mért én lennék a legjobb választás számukra.

A Pinkstar egyébként egy női oldalt üzemeltetett, csajos cikkek, csajos dizájn, rózsaszín és drapp, szívecskék és kacskaringó, csupa olyan, ami ugyan fölvállalhatatlan, viszont komoly igény van rá, ami fejlődést, hirdetőket, sok-sok bevételt, nekem pedig fizetésemelést jelent.

Harcra kész voltam, tele energiával. Igazi királynak éreztem magam, hisz behívtak, rám kíváncsiak, pedig az önéletrajzom sem meglepő nem lett, sem egyedi. (És fapofa sem volt túl meggyőző)

Egy romos bérházban voltam, szűk lépcsősoron kellett bearaszolni egy még szűkebb szürke folyosón, málladozó vakolat és hullámzó linóleum fokozta a jó hangulatot. Mivel előző munkahelyem egy óriási üvegpalota volt, feng-shui irányzattal építve, tavacskával és aranyhalakkal, pihenőfülkével és magán telefonszobával, ez most kissé szíven ütött. De mivel alapvetően optimista vagyok, úgy döntöttem, ez nem hagy lelombozni, a munka és a csapat a lényeg. Amint beléptem, lesokkolt a látvány. Csupa tejfölös szájú tinédzser vett körül. Csinosak voltak, trendik és láthatólag nagyon magabiztosak. Sürögtek-forogtak, nagy hangzavar volt, majd egyikük odaugrott hozzám, elcsipogta a nevét és betoltak egy pici tárgyalónak berendezett sötét szobába, hogy ott várjam meg a nagyfőnököt.

Előredőltem, mint aki komoly és tettre kész. Szokás szerint a lábam keresztbe tettem, majd átkulcsoltam a lábfejemmel a vádlim. Aztán villámgyorsan visszatekeredtem. Valahol azt olvastam a testbeszédet is figyelik, ami az én esetemben most mindenképpen valami kényszeres pszichoszomatikus és egyben akkut problémára utal. De itt az jó vagy rossz?

Eltettem a napszemüvegem, (hajráfnak funkcionál) nehogy nagyarcúnak gondoljanak. Majd visszaraktam, nehogy azt higgyék, egy senki vagyok. Azt hiszem az összes létező pozíciót végig próbáltam, mire benyitott a fickó. Egy fiatal és nagyon csinos lány is jött vele, kezében egy papírdobozos, rózsaszín szívószálas kávékülönlegesség.

Tudom miért jó ez, én is csináltam. Az ember élvezi, hogy hazai pályán van, kávéval beülni egy megbeszélésre nagyon-nagyon irodás, és menő. Főleg, ha veled szemben egy munkanélküli harmincas nő ül. Meg tudtam volna fojtani.

– Lili, örülök, hogy itt van. Mesélne kicsit magáról? – mondta kedvesen mosolyogva a férfi.

És én meséltem. Mire befejeztem, magam is meglepődtem, micsoda ász vagyok. A fickónak pedig imponált. Az ő cégük még nem tart ott, ahol mi jártunk, láttam a lelkesedést a szemében. A kiscsaj viszont nem tudott hova tenni. Egyetlen kérdést tett fel, amiből teljesen egyértelmű volt, mit gondol rólam.

– Bár mi nem vagyunk akkora cég, – csicseregte lefittyedt szájjal, – mint ahonnan te jössz, de itt is irtó sok a munka. Mit gondolsz, így hogy nincsen tonnányi pénz és lehetőség egy-egy kampányra és a saját ügyességünkre és leleményességünkre kell hagyatkoznunk, fogsz tudni pörögni?

Meggyőző és bölcs mosollyal válaszoltam, kifejtettem hogy én maga vagyok a pörgés.  A mosoly közben, valahol a gyomrom legmélyén viszont éreztem, hogy most kellene lelépnem. Esetleg még az asztalt ráboríthatnám a fruskára előtte.

Nem akarom egy huszonéves, kávéját szürcsölgető lánykának bizonygatni, hogy én kellek nekik. Nem akarok puncsolni, és könyörögni. És egyáltalán nem akarom meggyőzni semmiről. Szinte láttam magam előtt, ahogy napi nyolc-tíz órában próbálom bizonyítani, hogy igenis tudok dolgozni.

A főnök és a lányka kedvesen mosolyogva hallgattak végig a mondandóm, majd egymásra néztek és megállapították, hogy nekik már nincsen több kérdésük. Nekem sem volt. Majd jelentkeznek, köszönik, hogy ott voltam.

Úgy tántorogtam ki onnan, mint akit fejbe vertek. Csalódott és mérges voltam, amiért nem akartam ott dolgozni, amiért ők nem törték magukat értem és amiért a szemtelen fruska elvette a kedvem. Első állásinterjú pipa.

Megyek és bedobok négy-öt tábla csokit.