26. péntek – A család, a pasi és a kutya…

Kedves Naplóm,

Felhívott a család. Azt mondták, ha nem találok állást egy hónapon belül, vagy ők költöznek hozzám vagy én hozzájuk. 

Mondtam nekik, hogy inkább keresek egy gazdag jólhazudó politikust, minthogy újra együtt lakjunk, de csak hümmögtek és azt mondták, ilyesmivel még csak ne is viccelődjek.

Más: Pár napja nem írtam, végigjártam a bürokrácia csodálatos ösvényeit, részt vettem a csoportos és egyéni tanácsadásokon, telehazudtam a kiskönyvet, és most három hónapig hivatalosan is munkanélküli vagyok. 

Találkoztam egy majdnem álompasival a munkaügyi központban. Helyes volt, értelmes, van egy kutyája és rohadtul munkanélküli. Miután kidumáltuk, mennyire szar a rendszer, és milyen kiábrándító folyton csak reménykedni, meghívott kávézni, amire csak valami borzasztó átlátszó indokkal tudtam nemet mondani. Gyönyörű szép csalódott arca volt. Kérdezte, hogy biztos-e, mondtam, hogy mint a halál.  

Shulcz azt mondta, nem vagyok normális, legalább végre leborotválnám a lábam, de hajthatatlan voltam. Szentül hiszem, hogy nem való most nekem egy újabb nyűg. Szinte látom magam előtt, ahogy naphosszat rinyálunk, egész nap chipset falunk, TLC-t nézünk, majd pár hónap után szép lassan egymás agyára megyünk. 

Ki van csukva. Legyen ez a púp másé… (a mázlista!)