Egy munkanélküli naplója

27. kedd – A vonalkód

Lementem ma a közeli kisboltba. Ezer éve járok oda, ismerem a tulajt, eladókat. Nem vagyok egy nagy bolti dumás, de időnként udvariasságból ejtettünk pár szót. 

Épp a kedélyjavító csokimat próbálta lecsippantani Vera, miközben dumcsizni kezdett. Finoman érdeklődött, mi a fenét keresek mostanában déli tizenkettő körül a boltban. Tudtam, nincs mese, most vallani kell. 

– Épp nem dolgozom…

– Óóó! – sikkantott fel.

Szerintem kicsit túlhúzta a dolgot, mert többen is felkapták a fejüket. Zavartan rájuk mosolyogtam, éreztetve, hogy nem öltem embert, nem loptam a boltból , nem vagyok terhes és semmi olyan nem történt, ami indokolná a halálsikolyt.

– Szegénykém! Ez borzasztó! Mostanában mennyi hasonló esetet lehet hallani! – hörgött tovább.

Közben kinyújtottam a kezem, hátha megkapom végre azt a nyamvadt csokit, ami miatt az egész történt. Ha jól látható, feltűnő helyen lenne a vonalkód, most nem engem bámulna az egész bolt.

– És mondd, találtál már valamit? 

Elengedtem. Úgy tűnt itt vallani kell, és nem lesz elég az igen vagy a nem. Éreztem, hogy a csoki ára valami kamu sztori, esetleg pár perces kétségbeesett rimánkodás, vagy egy rohadtul meredek sztori. Úgy döntöttem, rimánkodom, olyankor a hatás garantált.

– Nem sajnos. Iszonyúan el vagyok keseredve. Pont akartam is kérdezni, hogy nincs-e valami munka nálatok…vagy ha hallasz esetleg valamit…bármit…talán tölthetném nálatok a pultot, vagy pénztározhatok is, bár megmondom őszintén, ilyet még sose csináltam…kicsit hülye is vagyok matekból, de csak belejövök. Végül is nem lehet nagy dolog, be is taníthatnál. Nem vagyok valami gyors, de igyekszem majd. Szerinted?

A reakció tökéletes volt. 

– Sajnos itt nincs most felvétel, de persze szólok, ha hallok valamit. Lesz még valami? 

Semmi. A csoki megvolt én pedig árvakiskutya arccal köszöntem meg a segítőkészségét. Holnaptól nyugodtan vásárolhatok itt.

Más: hívott ma egy pasi, szeretnének interjúzni. A kiírás szerint marketingest keresnek, egy kozmetikai készítményekkel foglalkozó cég. Nagyon kíváncsi vagyok, mert bár elég szűkszavúak voltak, de valamiért jó megérzésem van velük kapcsolatban. 

Holnap megyek, sürgős nekik…asszem én vagyok az ő emberük!!

Tudom, hogy gáz előre ünnepelni, de egy csoki azért csak belefér, megdolgoztam érte.

8a8f0a4c9acd325985d0f5bb032ab6d9

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!