28. szerda – Akarsz sok pénzt keresni?

Jelentem, újabb interjún vagyok túl. Ez volt eddig a legdurvább.

Izgatottan érkeztem a megbeszélt helyszínre, ami egy óriási irodaépület volt, csilli-villi aulával, csinos, mosolygós recepciós lánykával.

Mondtam a nevem és hogy kihez érkeztem. A lány végig sem hallgatott, rendületlen mosollyal mutatta, hogy egyenesen előre, jobbra pedig lesz egy előadóterem, ott foglaljak helyet. Már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, de nem volt. Hisz mért ne interjúztathatnának egy előadóteremben, nemde? 

Amint beléptem, földbe gyökerezett a lábam. A terem fullon volt, idősek, fiatalok, nők, férfiak, szinte már csak a gyerekek és a kutyák hiányoztak. Még ekkor sem esett le. Megfordultam és vissza siettem a recepciós lányhoz. 

– Elnézést, azt hiszem félre értettem önt, véletlenül rossz helyre mentem. Segítene, pontosan hol találom Katona Péter urat?

– Hogyne! Menjen itt előre, majd jobbra – mutatta a pultból kihajolva újra azt az irányt, ahonnan jöttem.  – Ki van írva, hogy előadóterem. El sem lehet téveszteni. – mosolygott.

– Márpedig nekem sikerült. Abban a teremben nagyjából nyolcvan ember van, én pedig az előbb említett úrhoz jöttem. 

– Igen értem, ott lesz Katona úr is, menjen csak vissza, mindjárt kezdődik!

Azt hiszem itt kellett volna rákérdeznem, hogy pontosan mi is kezdődik, de mivel betegesen utálok késni, egy gyors köszi kíséretében visszarohantam a terembe. Nem csalás, nem ámítás, a cirka nyolcvan ember nem szívódott föl addigra, és nem volt több “Előadóterem” feliratú ajtó sem.

Nem volt mit tenni, bementem és leültem. Az érzés pedig, az a fránya megérzés, (amire hallgatnom kellett volna) már ott dörömbölt az agyamban, de mire odafordultam volna a szomszédomhoz, hogy megkérdezzem, mi a jóég lesz itt, belépett egy férfi és a pulpitusnál lévő mikrofonhoz állt. 

A teremben csönd lett, én pedig arra gondoltam, amint isten bárányának nevez, azonnal feljelentem.

Megnyerő kolgét mosolyt villantott, megigazította méregdrágának tűnő öltönyét, majd belekezdett.

– Üdvözlöm önöket! Katona Péter vagyok. Kérdeznék önöktől valamit.

Mindenki csöndben ült, a fickó pedig önelégült mosollyal bólintott.

– Mire gondoltak, amikor beléptem?

Nem tudom a többiek mire, de én arra, hogy ez a faszi egy gennygombóc.

– Gondolom arra – folytatta magabiztosan, – hogy milyen erős a kisugárzásom. És tudják mitől van ez?

Hatásvadász csönd. Körülnéztem, de senki nem akarta megmagyarázni.

– A pénztől. Mit gondolnak, akarnak maguk is olyan sok pénzt keresni, amivel ilyen lehet a kisugárzásuk? 

Döbbenten néztem a fickót. Azt már egyértelmű volt, hogy itt nem fogjuk az önéletrajzom elemezgetni, de elképzelni nem tudtam, mi a szent szar lesz ebből.

– Ha akarnak, márpedig gondolom ezért vannak itt, hát elmesélem. 

A fószer kikapta a mikrofont a tartóból, volt némi bondzsovi beütése a dolognak, majd föl-alá kezdett járkálni.

 – A dolog lényege, hogy szeretni kell. Szeretni a terméket, amit eladunk. Szeretni kell az embereket, akiknek eladunk. Szeretni kell magunkat és ami a legfontosabb…szeretni kell a pénzt. Nagyon kell szeretni. Maguk szeretik a pénzt?

– IGEEEN!!! – kiáltották be többen is.

A röhögés lassan kúszott föl a torkomon, viszont megállíthatatlanul. Utoljára a tévében láttam ilyet a Vidám Vasárnap műsorában. 

 – Ez a beszéd! – harsogta tovább a fickó.  – Akkor most mutatom, mit kell tenniük. Mindenki talál egy dobozt a széke alatt, ami tartalmazza a cégünk legkiemelkedőbb termékeit. (a röhögés még feljebb kúszik) Az első a HoneyKiss juice. Ez az apró üveg képes arra, amire az orvostudomány és a plasztikai sebészek egyelőre álmodni sem mernek. A természet tökéletes ereje egyetlen üvegben! És hogy mire jó? Én inkább azt kérdezem, mire nem!

A többit már nem is hallottam, kitört, aminek ki kellett törnie. A hangosan gurgulázó röhögés, ami olyannyira hangosra sikerült, hogy hirtelen mindenki rám nézett. A gennygombóc is.

 – Elnézést – hörögtem, majd a szememet törölgetve kisiettem a teremből. Menet közben még hallottam, ahogy a recepciós lány döbbenten kérdezte tőlem, hogy jól érzem-e magam, de nem tudtam válaszolni.

Ekkora rohadt nagy átbaszást még az életben nem tapasztaltam. Interjúnak álcázni a multi level marketinget.

Persze az első röhögőgörcs után lehiggadva a méreg is elkapott. Szóval így csinálják az mlm-bűnözők. 

Interjú kipipálva, jöhet a következő. Akkor sem adom föl.