És igen!!! Épp most tettem le a telefont, az egyik cégtől kerestek, tetszett nekik az önéletrajzom, szívesen látnának interjúzni. És ami a legtutibb, gyorsan kell nekik ember, így két nap múlva várnak egy beszélgetésre!
Jesszus, annyira ideges vagyok, hogy még a cigi sem megy. Ez az első olyan alkalom, hogy azt érzem, esélyes a dolog.
Egy tök kedves hangú fickó volt, nem volt fura a hangja, nem volt behízelgő, vagy túl hivatalos, esetleg nagyarc. (Érthetetlen, de sokan már akkor kirántják a dobozból a lekezelő stílust, amikor még csak felhívnak. )
Megkérdezte, mikor érek rá bemenni hozzájuk, mire kiszaladt a számon, hogy huszonöt perc múlva. Tudom, hogy nem kellett volna, de tényleg véletlen volt. Valami olyasmit illett volna mondanom, hogy a héten. De ki tud annyit várni??
Elnevette magát és közölte, hogy neki legkorábban holnapután lenne alkalmas. (Jó vicc, akkor minek kérdi egy valószínűsíthetően munkanélkülitől?)
Miközben beszéltünk, folyton az járt a fejemben, hogy lassítsak, túl vicces sem lehetek, mint ahogy túl komoly sem. Persze tudom, hogy a kutyát sem érdekel, hogy hogyan mondok áment az interjúra, de mostanra már nem merek lazáskodni. Minden egyes hangsúly, mimika, testbeszéd számíthat.
Egyelőre gondolni sem merek a mitvegyekfel kérdéskörre, inkább kérek majd Shulcztól segítséget. Bár a múltkori interjún rábeszélt a hanyag eleganciára, pechemre viszont még a kávéhordó nő is kosztümben volt. Ezt most nagyon át kell gondolnom.
Ez egyébként egy kicsi cég, akik kifejezetten content marketingest keresnek. Az előző marketingesük felmondott, sürgősen lelép külföldre, így most hirtelen kell valaki, mert sok a tennivaló. Nem dolgoztam még kis cégnél, valószínűleg sokkal családiasabb és jobb a légkör, mint egy mammutnál.
Ha ez összejön, nem kell eladnom KisPirost, és végre nem érek majd rá TLC-t nézni, újra sminkelem magam és lakkozom a körmöm. És ígérem, még a dohányzásból is visszaveszek, szuperfantasztikus munkavállaló leszek. Csak felvegyenek…
Asszem most a legtöbb amit tehetek, hogy elújságolom Shulcznak, kiveszek a tékából négy-öt horrort, krimit és egyéb durvaságot, ami elvonja a figyelmem, aztán beájulok az ágyba.
Drukkolj kedves Naplóm, már csak azért is, hogy ne rinyáljam tele a lapjaidat. Huhh…izgulok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: