Egy munkanélküli naplója

34.hétfő – Gyilkosság a láthatáron…

Jó ideje nem írtam már, kissé felpörögtek az események.

Megvolt az interjú, ami…megmondom őszintén, valahogy olyan…na. Szóval valami nem volt oké, de nem tudnám megmagyarázni az okát.

Egyébként felvettek, van munkám, de mesélem az elejétől. 

Szóval ott volt az interjú, amire azt kell, hogy mondjam, életem legrövidebb interjúja volt. Ha ezt tudom, nem töltök négy és fél órát azzal, hogy kitaláljam, mit vegyek fel.

A fickó akivel beszéltem a cég igazgatója volt, bemutatkozott, és rögtön belecsapott a lecsóba. Elmondta a munkakört, nem volt újdonság, sőt, tulajdonképpen ezen a szinten bőven túl vagyok.

Marketing kampányok, offline, online, adwords koordinálása, seo támogatása, cikkek, tartalom marketing, stb…

Érdekes volt, hogy kétszer is megkérdezte, mióta keresek munkát, azt viszont nem, hogy hogyan tervezem felfuttatni a cég kommunikációját, mit tervezek, és így tovább. Ezt ugyanis meg szokták kérdezni, azt viszont nem, hogy mióta vagyok munkanélküli.

A pasi egyébként rendben volt, nem stikkelt, nem stírölte a mellem, sőt még csak furcsa ajánlatokat sem tett. Tényleg rendben volt. Átlag magasság, irodista öltözet, nem izzadt a tenyere, nyugodt volt és kiegyensúlyozott. De az a fránya kisördög folyton sugdosott a fülembe, mégpedig azt, hogy valami nincs rendben.

De mivel kábé húszezer forinttal ajánlott csak kevesebbet, mint amit kértem, és azonnal kezdhettem, vettem egy nagy levegőt és a deal megköttetett.

Amikor hazaértem rögtön átrongyoltam Shulczhoz, hogy elújságoljam neki, elmondtam a kételyeimet is, mire azt mondta, tuti perverz darabolós gyilkos az ürge és ha úgy érzem, minden oké, de valahogy mégsem, na az csakis azt jelentheti, rossz vége lesz.

El fog tenni láb alól, vagy elad a maffiának. Aztán közölte, szerinte akkor is a hullaszállítókhoz kellett volna mennem, ideje lenne már valami nyugodt és csendes időszak az életemben, mert ideggyenge vagyok.

Megköszöntem neki a sok hasznos tanácsot és a támogatást, aztán hazajöttem.

Most gondolom ki kéne ugranom a gatyámból örömömben, hisz rendes, bejelentett marketinges állásom lesz, a cég létezik, lecsekkoltam, minden rendben. Mégis van valami, ami nem hagy nyugodni.

Na de meglátjuk, megpróbálok lazítani, nem gondolni Shulcz darabolós gyilkosára. Első nap remélhetőleg kiderül minden. 

f34fde3b1fb06a906b96984984bb0fde

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!