40. szerda – Mire jó egy munkanélküli?

Kedves Naplóm,

Kiderült, mennyire is becsülik a jónépek a munkanélkülieket. 

Tegnap este bekopogtatott Ilonka, a ház mindenese. Nem tudom pontosan mi a házban betöltött szerepe, ő egy amolyan Rendkívül Fontos Feladatokkal Ellátott Rendkívül Fontos Személy, akinek olyasmiben merül ki a tevékenysége, mint összehívni a lakókat közgyűlésre, meg veszekedni a szemét és a zaj miatt, vagy székeket vinni a közgyűlésre.

Szóval Ilonka bekopogtatott, hogy ő és a lakók szeretnék, ha lemennék a körfolyosó udvarára mert épp közgyűlés van, és nagyon számítanának rám egy “iiigen fontos ügyben.”

Egészen meglepődtem, olyan tíz éve nem voltam közgyűlésen, sőt, reménykedtem, hogy azt is elfelejtik, hogy ott lakom. Nem mintha nem lennék közösségi ember, de nehéz olyan házban lakni, ahol az átlag életkor 70 év, és az itt lakók 98%-nak az a legnagyobb gondja, hogy minden postaládára ki van-e írva a tulaj neve.

De mivel a kíváncsiságom végül győzedelmeskedett az antiszociális énem fölött, lebattyogtam a gangra. Egészen érdekes volt, hogy mennyi ismeretlen embert láttam ott, hirtelen az is megfordult a fejemben, hogy amíg én a sebeim nyalogattam, hipp-hopp eltelt 50 év, mialatt kicserélődött a teljes lakógárda.

Ilonka fontoskodva tipegett előttem, mint aki ezzel is jelezni akarja, hogy igen fontos posztot tölt be. Megállt a társaság előtt, majd egy mozdulattal jelezte, hogy álljak a közös képviselő mellé. 

A közös képviselő egy ötven körüli nő volt, keskeny szúrós tekintettel, penge vékony szájjal,  élére vasalt sötétkék nadrágban és fehér ingben. Szigorúan bólintott egyet felém, némi megrovással a tekintetében, mellyel azt sugallta, ideje volt, hogy végre oda dugtam az orrom. Aztán belekezdett: 

Elmondta, hogy mostanában rengeteg panaszt kapott, miszerint furcsa és azonosítatlan alakok járkálnak a házban, és teljesen természetes, hogy valahogy védekezniük kell. 

A nénik, bácsik hevesen bólogattak, miközben jelentőségteljes pillantásokkal tekintgettek felém. Kezdtem berosálni. Úgy éreztem magam, mint egy bantu törzs áldozati báránya, akit épp felkészítenek az üstben való rotyogásra.

Gyorsan körülnéztem, nincs-e ott Shulcz, de természetesen ő is pont úgy kerüli ezeket a neves alkalmakat, mint én. 

A közös képviselő folytatta a beszédét. Elmondta, hogy a lehető legjobb módszer lenne, ha felkérnek valakit őrködni, aki folyamatosan vigyázná a ház életét. Mivel a házban nincs kiadott lakás, csak a saját tulajdonosok laknak ott, az idegeneknek nyilván semmi keresnivalójuk ott.

A feladat, mindenkit kikérdezni, aki a házban jár-kel és nem lakó. Ha pedig gyanús alakot észlel, vagy nincs “alibije”, azonnali hatállyal felszólíthatja, hogy távozzon. Ha nem sikerül, jöhet a hatóság.

Miután ezt elmondta, így szólt a lakókhoz:

– És mivel ez egy igen fontos poszt lesz házunkban, úgy döntöttünk, olyasvalaki kell, hogy betöltse, akinek magának is érdeke a rendet fenntartani. Ez pedig csakis házunk egyik lakója lehet, olyan személy, aki nincs távol egész nap. Aki itt van napközben is – mondta, majd rám nézett.

Innentől már összefolytak az események, ugyanis majdnem tömegverekedés tört ki. Finoman jeleztem, hogy azért mert épp nincs munkám, az nem azt jelenti, hogy egész nap ráérek. Mire közölték, hogy ők pontosan látják, hogy folyton otthon ülök. Itt eldurrant az agyam és rákiabáltam egy nénire, hogy semmi köze hozzá, hogy mikor és mennyit vagyok otthon, mire elkezdett kiabálni, hogy merek egy idős emberrel így beszélni és az ilyen maifiatalok miatt lesz a világ olyan, amilyen. 

Erre az egyik 40 év alatti lakos fölszólalt, hogy nem lehetne-e egy biztonsági szolgálatot felvenni vagy kamerát beszerelni, hogy ne nekem kelljen az ablakban ülnöm. Hálásan néztem rá. De pár perc múlva a közös képviselő banya előkapott egy kimutatást, hogy ez mennyibe kerülne a háznak és ugye senki nem gondolja, hogy ez egy épp esedékes tető felújítás előtt belefér a költségvetésbe. A 40 év alatti lakos elhallgatott, majd bocsánatkérően rám nézett és megvonta a vállát. 

Ezután újra felszólaltam, rákérdeztem, hogy mi van akkor, ha épp pisilek, amikor egy gyanús alak jut be épp a házba? Nem lehetek folyton a folyosón, ezt nem várhatják tőlem, hálátlan és kegyetlen feladat lenne. És azért mert  munkanélküli vagyok, még nem azt jelenti, hogy nem érek még annyit sem, hogy én döntsem el, mit vállalok el. Mire egy harcsabajszos fószer elvigyorodott és közölte:

– Akkó’ majd legalább gyorsabban találsz munkát kicsirigó!

Ebben a pillanatban eldurrant az agyam és megindultam a fickó felé. Fogalmam sincs, mi volt a tervem, asszem nem is volt, már csak azt vettem észre, hogy kitört a pánik, mindenki fölugrált a székéről és ordítozni kezdett. A 70 év alattiak engem védtek, a fölöttiek pedig támadtak. Voltam ingyenélő, lusta és kényes is. 

Már épp úgy döntöttem, itt hagyom az egész bolond bagázst, mikor megláttam egy apró nénit, aki épp a szemét törölgette, pityergett szegény. Tudtam, hogy nem kéne odamennem, de nem bírtam ki. 

A néni megfogta a kezem, kedveskémnek hívott és elmondta, hogy annyira bízott bennem, mert olyan megbízhatónak tűntem és annyira megnyugodott, hogy jó kezekben lesz a ház, mert az utóbbi napokban már aludni sem tudott a rettegéstől. 

Felsóhajtottam. Tudtam, hogy vesztettem. A cuki néni volt az oka. Szóval holnaptól kezdhetek. Azon kívül, hogy még fontosabb mostantól, hogy munkát találjak, a második feladatom az lesz, hogy szaglásszak a házban az idegenek után. 

Tanulság: Soha ne nézz a cuki idős hölgyek szemébe. Soha.