Az van, hogy vonzom a zűröket, én magam vagyok a baki és képes vagyok minden olyan dologra, amit csak az agyatlan vígjátékokban képesek elkövetni.
Ez van, ezzel kell együtt élnem. De ez nem jelenti azt, hogy megszoktam volna. Persze időnként mindenki követ el hibákat. Később aztán visszagondolva belátjuk, még hasznos is volt, hisz rájöttünk bizonyos dolgokra, felnyitotta a szemünket, vagy ráébresztett minket valami fontosra, ami hatással volt a későbbi életünkre.
Az én bakijaim viszont teljesen fölöslegesek. Olyan húzások, amelyekből semmit nem tanulhattam és csakis az időmet és energiámat pocsékoltam egy-egy lúzerkedéssel.
A mai is ékes példája volt ennek.
Azelőtt ha megláttam egy vadidegen számot, nem vettem föl. Vagy a biztosító akart újabb ajánlatot tenni, vagy ki akarták takarítani az egész lakásom, valami szuperporszívóval (Vajon nem akarnák már?) így általában hagytam, had csörögjön. Álláskereső, kétségbeesett stádiumomban viszont minden egyes idegen számot sűrű kézremegés és gyomorgörcs kíséretében kapok fel, mint valami szerelmes ifjonc.
Ez a hívás is ilyen volt, már nem trükköztem, nem hagytam csengeni, úgy kaptam föl, hogy a második csengés már a telefonba szorult.
– Üdvözlöm, Berta László vagyok a Sugar-tól, nem zavarom?
Biztosítottam, hogy nem zavar és epedve vártam, miért hív, bár a Sugar mint olyan, már nem rémlett. Mostanra összeolvadtak a cégek, az álláshirdetések, és a pozíciók egy nagy büdös masszává.
– Köszönjük, hogy beküldte hozzánk az önéletrajzát, szeretnék önnel találkozni. Mikor lenne megfelelő?
Repdestem az örömtől. A Nyugatinál beszéltünk meg egy kávézást az órával szemben, és örültem, hogy végre nem kell feszengenem, a kávézás azért oldja némileg majd a feszültséget.
Interjúm napján kifejezetten optimistán álltam mindenhez, valahogy éreztem, hogy az én napom lesz. Jókedvű voltam, és úgy döntöttem, meglesz a meló, bármi is legyen az.
Amit tudok, az úgyis a fejemben, nincs mire felkészülnöm. A sablonkérdésekre már rég megvolt a válaszom. Pozitív és negatív tulajdonságaid, mi volt az eddigi nagy dobásod, mik a céljaid, miért akarod ezt a munkát, bla-bla.
Épp a kávémat kértem ki, amikor befutott az emberem. Egészen szimpatikus volt, nem egy öltönyös fazon, inkább amolyan laza srác. Mosolyogva jött oda hozzám.
– Maga az Lili? Önnel beszéltem meg interjút, ugye?
Rajtam kívül még vagy nyolc ember ült a kávézóban. Vajon ennyire egyértelmű lett volna, kinek nincs munkája?
– Igen, üdvözlöm! – mosolyogtam elbűvölően.
A férfi kért magának is egy kávét és belefogott.
– Megmondom őszintén, nagyon örültem a jelentkezésének, de pont ennyire meg is lepődtem – mosolygott.
Éreztem, hogy mondanom kellett volna valami magyarázatot, de fogalmam sem volt, mit kellene megmagyaráznom, ezért csak mindentudó bólintással jeleztem, hogy mindent értek.
– Mondja, miért szeretne nálunk dolgozni?
Oké, rutinkérdés, jöhet a rutin válasz.
– Az egyik oka, hogy szeretnék váltani. Több, mint tíz éve dolgoztam a cégemnél, és valami újat szerettem volna, valami olyat, ami igazi kihívás. Azt mondják, négy-öt évente illik váltani, hogy az ember kicsit felfrissítse a tudását, és újat tanuljon. Hát nekem már azt hiszem bőven eljött az ideje – nevettem könnyedén.
– Hát igen –bólintott, – ez aztán nagy váltás lenne, nem igaz? – nevetett.
Furcsán éreztem magam. Azért nem akkora a váltás, hogy ennyire csillogjon a szeme a jókedvtől. Beszívott?
– Lili, nem árulok zsákba macskát, nem ön a legjobb erre a munkára.
Nyeltem egyet. Ilyet sem mondtak még nekem.
– Viszont van valami, amit nagyon értékelek és ez a bátorság. Tudja főként a kíváncsiság hajtott, amikor elhívtam önt. Amikor valaki ekkorát vált, az bizony elismerésre méltó. És ki tudja, még akár valami jó is kisülhet belőle, nemde? – kérdezte, majd fölkacagott.
– Khm..igen tudja, én amolyan bátor fajta vagyok .
– Ennek örülök, ez jó pont! És mondja, mi áll közelebb magához, egy nagyobb megbízással pepecselni akár órákig, vagy gyorsan lezavarni több kicsit?
Kacsintott. Úristen, ez valami perverz – futott át az agyamon. Több helyen is olvastam, hogy a munkáltatók szexuális szolgáltatásért cserébe adnak munkát, ez az a híres interjúztató kanapé.
Fogalmam sem volt, mit kellene erre válaszolnom, még a kérdést sem értettem. Talán az arcomra is kiült a bizonytalanság, mert legyintett egyet.
– Jó hát értem én, hogy ez magának teljesen új, de azért gondolom időnként már csak eljátszott a gondolattal, nem?
A francba, sejtettem hogy egyszer én is belefutok valami molesztálós kamu álláshirdetésbe. Úgy döntöttem, nem hagyom magam letéríteni az útról, úgy csinálok, mintha nem érteném a célzást, lássuk meddig mer elmenni a fickó. Lenyomtam az egyik sablon dumám, ami kicsit sem passzolt, hátha összezavarom.
– De, persze hisz ez meghatározza az egész életem, mindenben a jó lehetőségeket, ötleteket keresem. Ha otthon olvasok egy cikket vagy látok valami innovatív megoldást, próbálom fejben tartani, tudja, hogy van ez… – mosolyogtam.
– És mondja, mit szólna egy esetleges próbához? Csak hogy megnézzük, tényleg alkalmas-e. Annyira más az, amit eddig csinált, ezért mielőtt alkalmazom, jó lenne látni, egy hullámhosszon vagyunk-e. Mit szólna?
A rohadék.
– Hát persze. És milyen próbára gondolt? – kérdeztem ártatlanul. – Hallani akartam, ahogy kimondja a mocskos ajánlatát.
– Tudja nekem igazából egy aprósra lenne szükségem. A tortára van egy profi cukrászunk, de neki sajnos nem fér bele, hogy a sósat és a teasütiket is elkészítse. Csinálna egy tálca sósat és egy tálca édeset. Maga választhatja ki, mit szeretne sütni én csak a végeredményre vagyok kíváncsi. Na, mit szól?
Mit szóltam? Semmit. Úgy tűnik, cukrásznak jelentkeztem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: