Egy munkanélküli naplója

28. szerda – Akarsz sok pénzt keresni?

Jelentem, újabb interjún vagyok túl. Ez volt eddig a legdurvább. Izgatottan érkeztem a megbeszélt helyszínre, ami egy óriási irodaépület volt, csilli-villi aulával, csinos, mosolygós recepciós lánykával. Mondtam a nevem és hogy kihez érkeztem. A lány végig sem hallgatott, rendületlen mosollyal mutatta, hogy egyenesen előre, jobbra pedig lesz egy előadóterem, ott foglaljak helyet. Már akkor gyanúsnak… Tovább »

27. kedd – A vonalkód

Lementem ma a közeli kisboltba. Ezer éve járok oda, ismerem a tulajt, eladókat. Nem vagyok egy nagy bolti dumás, de időnként udvariasságból ejtettünk pár szót.  Épp a kedélyjavító csokimat próbálta lecsippantani Vera, miközben dumcsizni kezdett. Finoman érdeklődött, mi a fenét keresek mostanában déli tizenkettő körül a boltban. Tudtam, nincs mese, most vallani kell.  – Épp nem… Tovább »

26. péntek – A család, a pasi és a kutya…

Kedves Naplóm,   Felhívott a család. Azt mondták, ha nem találok állást egy hónapon belül, vagy ők költöznek hozzám vagy én hozzájuk.  Mondtam nekik, hogy inkább keresek egy gazdag jólhazudó politikust, minthogy újra együtt lakjunk, de csak hümmögtek és azt mondták, ilyesmivel még csak ne is viccelődjek. Más: Pár napja nem írtam, végigjártam a bürokrácia… Tovább »

25. csütörtök – Az álommeló

Kedves Naplóm. Egész nap hívogattam az ismerősöket és bár semmire nem számítottam, azért megnyugtató volt hallani, hogy nem tekintettek rám leprásként. Kifejezetten segítőkészek és jófejek voltak, elküldöm mindenkinek az önéletrajzom, aztán meglátjuk.  Azért érdekes volt hallani a reakciókat. Többségüket kifejezetten érdekelte mi van velem, csak nem mertek felhívni, tapintatosságból. Furcsa volt hallani, hogy mennyire félnek… Tovább »

24. szerda – A 4 fázis

Kedves Naplóm, Önvizsgálatot tartottam, és arra jutottam, itt az ideje, hogy lépjek. Úgy tűnik nem vagyok elég aktív az álláskeresésben, ezért egyelőre túl nagy a csend. És mivel eddig a barátok, ex kollégák megúszták a zaklatásom nélkül, itt az ideje, hogy picit ők is kapjanak belőlem. Végig fogom hívogatni őket, soha nem lehet tudni…nem szégyenlősködöm… Tovább »

23. kedd – A bosszú

Kedves Naplóm, Kívülről fújom már a hirdetéseket, a napi rutin része lett, hogy a kávé mellé nem a “napi sajtót” böngészem, hanem az állásokat. És miközben a hirdetéseket csócsáltam, egy fontos dologra jöttem rá.  A munkáltatók rohadtul elszemtelenedtek. Már nem elég, ha a saját szakmád/munkaköröd ismered, két-három munkakört zsúfolnak egy pozícióba, természetesen egy fizetésért. Így néz… Tovább »

22. hétfő – Kispiros

Kedves Naplóm, Kemény és fájdalmas lépésre szántam el magam. De mielőtt megteszem, volt valaki, akivel meg kellett beszélnem. A racionalitás királynőjére, Shulczra volt szükségem. – Mi?? Még nem adtad el?! Megszeppenve pislogtam Shulczra. Naná, hogy nem adom el csak úgy az  egyetlen, féltve őrzött Kispiros autómat. Hisz egy kis munkanélküliség még nem a vég, nem igaz?… Tovább »

21. szerda – Naivén

Kedves Naplóm!   Pár napos eltűnésem oka sajnos nem az új munkahelyemmel való ismerkedés volt. El kellett tűnnöm egy kicsit a családomhoz, szükségem volt rá, mert ha itthon maradok, félő, hogy valami marhaságot csinálok. Például felhívom a temetkezésieket, hogy mégis megpályázzam a sofőr állást, vagy elszegődöm diáknak, hogy egy igazán nyugodt és stresszmentes szórólapozással keressem… Tovább »

19. péntek – A Holdon

Kedves Naplóm, Boldog vagyok és bizakodó. Ma felhívott egy cég, egy pár éve működő ügynökség, akikkel a munkám során kapcsolatban is voltam. Egy nővel beszéltem, az akkori kontaktom adta meg neki a számom, szeretnének velem találkozni.  Annyira boldog vagyok, hogy még a TLC sem köt le. Megnéztem hol vannak, a Pasaréti úton, ami elég messze van,… Tovább »

18. kedd – A fuvar

Kedves Naplóm,   Shulcz elküldte az önéletrajzom a temetkezési vállalathoz. Ha felhívnak, elvállalom az állást és az első dolgom lesz, hogy megöljem, betepsizzem és elfuvarozzam.    ... Tovább »

17. hétfő – Valaki még?

  Kedves Naplóm,   Ma volt a nagy nap, részt vettem életem első csoportos tanácsadásán. Még lesz belőle kettő, egy élmény volt. A Csoportos Tanácsadás táblácskával ellátott terem már színültig volt mire odaértem. Betuszkoltam magam leghátulra, és nekidőltem a falnak. Mellettem egy negyven körüli szakállas férfi állt, kedvesen biccentett, én pedig vissza, majd végigpásztáztam a… Tovább »

16. szombat – Se meló, se pasi, se barátok

Kedves Naplóm.    Őszinte és ellenszenves nyafogás következik. Vánszorognak a napok és úgy érzem, teljesen eltespedtem. Agyilag is persze. Lassan egy hónapja nincs munkám és azon kívül, hogy megtudtam, bár jó lenne a tudásom, de fizetni nem szeretnek érte, és hogy cukrásznak még elmehetnék, nem lettem sokkal okosabb. Nem tudom, mit tehetnék még, tágítottam az érdeklődési kört… Tovább »

15. péntek – A rím

Kedves Naplóm!   Ma délután jött egy üzenet Shulcztól, egészen meghatott a figyelmessége. Ez állt az sms-ben: „Tettél nekem egy ígéretet, Jelentkezel a kaszásék sofőrének. S hogy lásd, nem a levegőbe beszélek, Négy nap múlva, náluk lesz a leveled.   Csók: Shulz”   Én voltam a barom. Minek adom oda az önéletrajzom egy olyannak, aki… Tovább »

14. csütörtök – A harci hév

Kedves Naplóm!   Ma valamiért kicsattanó jó kedvvel ébredtem, ahogy reggel besütött a nap az ablakon és megtelt a szoba finom friss levegővel, valahogy ismét visszatért a jókedvem. Végül is eleget lógattam már az orrom, legalább használjam ki, ha már szabad vagyok. Úgy döntöttem, bemegyek és meglátom az ex kollégákat, hiányoztak és bármilyen nehezen ismerem… Tovább »

13.szerda – Zűrök, bakik, agyatlanságok

Az van, hogy vonzom a zűröket, én magam vagyok a baki és képes vagyok minden olyan dologra, amit csak az agyatlan vígjátékokban képesek elkövetni. Ez van, ezzel kell együtt élnem. De ez nem jelenti azt, hogy megszoktam volna. Persze időnként mindenki követ el hibákat. Később aztán visszagondolva belátjuk, még hasznos is volt, hisz rájöttünk bizonyos… Tovább »

12.kedd – Az igazi jelentés

Kedves Naplóm,   Amióta napi szinten olvasom az álláshirdetéseket, és az álláskeresők fórumát, egy különös képességre tettem szert. Megtanultam értelmezni az álláshirdetések igazi jelentését.  Le is fordítom mit takar a hirdetések nagy részében szereplő „mit nyújtunk” címszó. Lássuk csak:   Stabilitás, biztos háttér, tartós együttműködés Íme a jól ismert csali kezdésnek, hisz mire vágyhat egy munkanélküli?… Tovább »

11. hétfő – Márta és a segély

Kedves Naplóm.   Nem intéztem el. Reggel már a Katona József utcában ácsorogtam, mert heti egyszer fogadják azokat, akik még nincsenek regisztrálva a rendszerben. Fél kilencre ott voltam, de hatalmas volt a sor. Furcsán éreztem magam ahogy ott ácsorogtam a segélyért. Segély. Ezt a szót legszívesebben lehúznám a klotyón. Életemben nem kértem senkitől pénzt, nem volt… Tovább »

9. péntek – Tébé, adó és miegymás…

Kedves Naplóm! Shulcz készült, visszatért és tarolt. Korán reggel érkezett, és miután kirángatott az ágyból és a kezembe nyomott egy kávét, belefogott. – Figyelj. Azt hiszem beszélnünk kell – mondta, majd keresztbe fonta a karját és szigorúan rám nézett. Úgy döntöttem, nem adom meg magam a pszichikai hadviselés előtt. Nem szóltam egy szót sem. Szótlanul… Tovább »

8. szerda – A rózsaszín, a drapp és a szivecskék

Kedves Naplóm. Ma volt az interjú, leírom az egészet, mert megüt a guta. Végre készülődhettem a Pinkstarhoz és mivel az elmúlt napokban a barátaim több festő, zöldséges és óvónői állást is rám akartak erőszakolni, éreztem, hogy ezzel a munkával egyúttal a nyugalmam is visszakaphatnám. Addigra kívülről fújtam mit fogok ott mondani, mivel foglalkoztam, mit veszített… Tovább »

7. Hétfő – Zoob Kati, hát nem érted??

Semmi nem történt azon kívül, hogy az álláskeresés miatt két ismerősömet annyira magamra haragítottam, hogy megfogadták, soha többé nem állnak velem szóba. Nem voltam elég lelkes egy recepciós és egy ruhabolti eladói állás miatt. (Zoob Kati, hát nem érted??) Nem értek a ruhákhoz és a recepciót pedig meghagynám végszükséglet esetére. Éreztem, hogy sürgősen kell a… Tovább »

6. Szombat – Happy, happy, happy

Kedves Naplóm, Mivel lehet, hogy hamarosan meglesz az új, friss ropogós munkahelyem, le kell írnom, hogy kezdődött, ha majd visszaolvasnám évek múlva. Tegnap végre elindult valami. – Tessék. – Üdvözlöm, Bálint Gergely vagyok, a Pinkstar ügyvezető igazgatója. Nem hívom rosszkor Lili? Kissé hivatalos, de mégis laza hang, egészen szimpatikus volt. – Dehogy, pont jókor. –… Tovább »

5. Csütörtök – A cigi és a mirelit

Kedves Naplóm,  Hat helyre küldtem el eddig az önéletrajzom. Minden egyes send gomb után el kell szívnom egy cigit, és azon morfondírozom, vajon ki merjek-e menni wc-re utána közvetlenül. Mert ugye mi van, ha a HR véletlenül belém szeret, azonnal felhív és engem pont a természet hívott először? Egy érdekes tünetet észlelek mostanában magamon az… Tovább »

4. Kedd – A Kaszás

Kedves Naplóm,   Senki nem mondta, hogy a munkanélküliség olyan, mint a menopauza. A sűrű hangulatingadozásaimat kezdem nehezen viselni. Egyszer üvöltetve éneklem valamelyik top tízes slágert, másszor ki sem kelek az ágyból.  Néha azt érzem enyém a világ, és most mindent bepótolok majd, járok futni, zongorázni, világhírű író leszek és megtanulok két nyelvet, néha pedig… Tovább »

3. Hétfő – Csak egy jó ötlet kell…

 Drága Naplóm.   Harmadik napja küzdök az önéletrajzommal és a fénykép kiválasztásával. Egy csomó minden elbizonytalanított. Vajon jó az, ha mosolygok? Mi van, ha túl magabiztosnak tűnök rajta? Legyen az a kissé szomorkás? Végül is az együttérzés nem rossz…  De ki akar egy szomorú kollégát?  Legyen inkább a fapofa. A fapofa az jó, abból még… Tovább »

2. szombat – Az önéletrajz

 Kedves Naplóm! Úgy döntöttem, nem sajnálom tovább magam, megírom az önéletrajzom és elküldöm pár helyre, fel kell pörgetnem magam, mielőtt az önsajnálat zabálná fel minden porcikám.  Nézegettem már az álláshirdetéseket, de egyik sem érdekel igazán, folyton az előzőhöz hasonlítgatok mindent, viszont úgy érzem, illene villámgyorsan munkát találnom. Hacsak nem akarok újra a családommal lakni. Nem… Tovább »

Első nap

Kedves Naplóm,    Tényleg nem kenyerem a panaszkodás, de ha létezik is őrangyal, ma tuti szabadnapos volt.Hónom alatt laptoppal, kezemben egy bögre kávéval, nyugodtan léptem be a tárgyalóba, amikor megláttam az asztalnál Erikát.  A HR-es kolléganő szomorú bociszemekkel nézett rám, engem meg ott helyben levert a víz. Ezernyi sztorit meghallgattam már a régi kollégáktól, hogy mi… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!